Eredeti lemez
Szinkronizált
Tartalom:
Frank élete maga az Amerikai Álom. Virágzó fogorvosi praxisa áldásait csillogó-villogó, modernista otthonában élvezi. Továbbá boldog vőlegénye ambiciózus asszisztensnőjének, Jean Noble-nak. Tökéletesen működő élete veszedelmes gyorsasággal borul fel és esik szét, amikor Susan Ivey, egy csábítóan vonzó és fájdalomcsillapítókra éhes új beteg ül be fogorvosi székébe. Rövidesen gyógyszerek tűnnek el a fogorvosi rendelőből, ráadásul Susan pszichotikus bátyja, Duane titokban állandóan Frank nyomában van, akit időközben kábítószer kereskedelem, sőt, gyilkosság miatt immár köröznek. Ahogy menekülni próbál a hatóságok elől, Frank egyre közelebb kerül Susanhoz, és a nő révén tudja meg, hogy ő maga tulajdonképpen egy aprólékosan kidolgozott és persze tisztességtelen "beugratós balhé" áldozata, amelybe akár még hóbortos öccse, Harlan is belekeveredhet. Égve a vágytól, hogy új életet teremtsen maga és Susan számára, Frank valósággal beleveti magát a kábítószerek és az erőszak sötét világába, csak hogy bizonyítsa ártatlanságát, ám rá kell jönnie, könnyen meglehet, hogy egyetlen reménye a szabadságra éppen az, ha maga is megszegi a törvényt.
A lemezt videotékából vásároltam meg, a borítón lehetnek matricák a téka vonalkódjával.
A kép csak illusztráció, a tényleges DVD borító esetenként eltérhet az aukcióban szereplőtől.
Kedves Érdeklődő!
Szépen kérlek a termékeimmel kapcsolatos kérdéseidet legyél szíves még licitálás előtt feltenni!
Minden kérdésre igyekszem a legrövidebb időn belül kimerítően válaszolni. Licitet viszont nem törlök, és azt, aki a megnyert terméket nem veszi át (vagy legalább az értékét nem vásárolja le) negatívval értékelem.
Kérlek tehát, csak akkor licitálj a termékemre, ha biztos vagy benne, hogy szükséged van rá.
A fentiek nem vonatkoznak arra az esetre, hogy ha az átvételnél olyan hibát találsz a termékben, melyre az aukció kiírásánál esetleg elfelejtettem felhívni a figyelmet. Iyen esetben természetesen következmények nélkül elállhatsz az üzlettől.
Ajánlom figyelmedbe az "Ismerj +" oldalamat is, ahol, sok fontos információt szerezhetsz rólam, és termékeimről.
Megértésedet köszönöm!
Jelenlegi ára: 350 Ft
Az aukció vége: 2013-02-19 14:08
. DVD Novocain - Jelenlegi ára: 350 Ft
2013. január 31., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése